Nyíri Kristóf személyes hangú, ugyanakkor a filozófiai kérdések történeti ívét és szakmai mélységét egyaránt érzékeltető beszélgetésben mutatta be az őt érdeklő problémákat a TudásPresszóban. „Utam kezdetén az osztrák származású cambridge-i filozófus Wittgenstein áll. Egyetemi éveim során kezdtem el ismerkedni gondolataival, melyekhez azóta is újra meg újra visszatérek – vallotta pályája indulásáról a filozófus.
Wittgenstein az 1930-as években arra az – első pillantásra csupán nyelvfilozófiainak látszó, valójában azonban általánosabb filozófiai súlyú – felismerésre jutott, hogy a szavak jelentését használatuk módja adja. Mármost hogy egy-egy szót miképpen használunk, az életformánk része, azaz társadalmilag adott. A jelentés használat-elméletéből mindjárt két radikális következtetés adódik. Először, hogy a hagyományos filozófiai problémák álproblémák. A filozófia úgymond a dolgok lényegére kérdez rá, ám a dolgoknak nincs lényegük. Pl. a ‘mi az idő’ oly mélységesnek tűnő kérdésére az egyszerű válasz: nos, ez attól függ, hogy hogyan használjuk az ‘idő’ szót… Másodszor – jómagam az 1970-es/80-as években ezt a következtetést vontam le Wittgenstein gondolataiból – a filozófiai kritika nem emelkedhet felül azon az életformán, amelybe beágyazott. Vagyis Wittgensteint egyfajta konzervatív világnézettel, egyfajta tradicionalizmussal hoztam kapcsolatba, és éveken át kutattam ennek a tradicionalizmusnak egyfelől az osztrák-magyar eszmetörténeti hátterét, másfelől a lehetséges ismeretfilozófiai-tudományfilozófiai kihatásait. E kutatások hozadékát 1986-ban Európa szélén című könyvemben tettem közzé. Azt hiszem, amit ott írtam, változatlanul megállja a helyét – mostanában el is kezdtem ama könyv anyagának honlapomra vitelét…”
A hagyomány mint nézőpont a hetvenes évek nyugati értelmiségi klímájában sem volt éppen népszerű, nemhogy Magyarországon – értett egyet Nyíri a moderátor, Fábri György felvetésével. Mostanára azonban ez a fajta Wittgenstein-interpretáció teljeséggel elfogadottá vált. Mindemellett szakmai veszteségnek nevezte, ha a mai filozófus generációk nem foglalkoznak Lukács Györggyel, akinek Dosztojevszkij-jegyzeteit kötetté rendezte a nyolcvanas évek elején. Lukács legbornírtabb bolsevik ihletésű műveiből is lenyűgöző műveltséget, valamint érdemi filozófiai problémalátást lehet tanulni. Közelkerülése a bolsevizmushoz a huszadik század értelmiségének nagy részét jellemző út volt, de ez nem ok arra, hogy azt megtagadjuk belőle, ami filozófia, ami gondolkodói teljesítmény – jelentette ki Nyíri, akinek munkássága egyébként Lukácstól függetlenül bontakozott ki:
„A tradicionalizmussal való foglalatoskodásom azután – az 1980-as/90-es években – elvezetett a szóbeli hagyományozás / írásbeli átadás problematikájához, és visszavezetett Wittgensteinhoz, akiben ekkor egy új (elektromosan-elektronikusan közvetített) szóbeliség filozófusát, a legutóbbi években pedig (midőn egyre inkább azonosultam azzal a felfogással, hogy az emberi gondolkodás alapvetően nem a szó, hanem a kép közegében zajlik) éppenséggel egy új képiség filozófusát ismertem fel. Szóbeliség, képi kommunikáció – érdeklődésemet a mobiltelefon filozófiája iránt ez a jelenségkör keltette fel.”
Nyíri tehát klasszikus filozófiai kérdésfelvetések logikus során át jutott el a szokatlannak tűnő bölcsészeti témaválasztáshoz, a mobilkommunikáció gyakorlati problémáit kommunikáció-elméleti és filozófiai szempontból vizsgáló kutatásaihoz. Ezek nem magányos szobatudósi munkát jelentettek: élvonalbeli hazai és külföldi kutatók hálózata szerveződött egy évtizeden át nemzetközi konferenciák és kötetek létrehozásának keretében e kérdésfelvetés köré.
Nyíri személyes szakmai útján mindez egy új (vagy inkább régi?) filozófiai lépéshez vezetett:
„A mobilkommunikáció iránti érdeklődésem döbbentett rá végül arra a filozófiai problémára, amelyet, Wittgenstein igézetében, évtizedeken át elfojtottam magamban: az idő problémájára. A mobiltelefon megváltoztatta viszonyunkat az időhöz: de vajon mi is az valójában, amihez most új viszonyunk van – mi is az az idő? Nem hiszem, hogy az idő pusztán társadalmi és lelki konstrukció volna. A kozmosz történetét elemző fizikus valós időbeli folyamatokra kérdez rá; a teológus a teremtett idő valóságával néz szembe; a filozófiának az idő valóságosságát nem tagadnia, hanem megmagyaráznia kell. Az idő múlását zsigereinkben érezzük; az idő múlása fizikai erő. Az idő múlása, ahogy Bergson látta, valóságos, hiszen a jövő még csak most keletkezik – valósággal most keletkezik. És a nyelv csapdájába esünk, ha ezt a képet pontos szavakba igyekszünk foglalni. Ha alapvető, őseredeti élményeink képiesek, időélményünk aligha közvetíthető tisztán nyelvi formulákban.”
A témához illően percre pontosan betartott beszélgetési időben természetesen a mélyebb elemzésekre nem volt lehetőség, azonban Nyíri Kristóf honlapja bőségesen kínál támpontokat az érdeklődőknek.
Hasznos linkek, cikkek:
Nyíri Kristóf előadása a Mindentudás Egyetemén
A 21. század kommunikációja – Mobil információs társadalom projekt
Nyíri Kristóf: Ludwig Wittgenstein
Nyíri Kristóf: A gondolkodás képelmélete
Idő – Wikipédia
Stephen Hawking: Az idő rövid története