Blog

Hogyan lehet a tudomány a közö(n/s)ségé? – SciCafé workshop

A workshop célja az volt, hogy elméleti, kommunikációs és gyakorlati megközelítésben megismerkedhessünk a tudomány és a társadalom párbeszédét segítő intézményekkel és megoldásokkal, annak érdekében, hogy módszertani támogatást kapjanak a hazai Science Café kezdeményezések. A műhelybeszélgetés az ilyen jellegű hazai vizsgálatok (MTA KSZI, TudásTársadalom Alapítvány), valamint a hazai kezdeményezések (TudásPresszó, Debreceni Science Café, Fenntartható Magyarország, nyitott egyetemek stb.) tapasztalataira épül.

A rendezvény egy olyan információs hálózat létrehozásának alkalmából jött létre, amelynek résztvevői támogatják egymást a helyi kötődésű, valamint a fiatal korosztálynak szóló (junior) science café kezdeményezések indításában, a meglévő programok megerősítésében és kommunikálásában vett részt.

Időpont: 2010. április 13.

Vendégeink, témáink voltak:

I. Elméletek, viták, tapasztalatok

TudásPresszó, és a web.2 víziója (Fábri György – ELTE PPK)

Szvetelszky Zsuzsa kommunikációkutató – ELTE TÁTK Peripato Műhely

Mosoniné Fried Judit közgazdász – MTA Kutatásszervezési Intézet

II. Jó gyakorlatok, útkeresések

Paszternák András– The International NanoScience Community- A tudomány közösségi kommunikációja a blogszférában

Dömötör Tamás – vezető‐tanácsos, Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium,

Területrendezési és Településügyi Főosztály Tudomány és társadalom párbeszéde a gyakorlatban: a közösségi tervezés

Kerekasztal‐beszélgetés: magyarországi „SciCafé” tapasztalatok (ESSRG, Debreceni SciCafe, TudásPresszó, Pécsi Nyitott Egyetem, TIT)

Ugrás a virtuális térbe: a Digitális TudásPresszó demonstrációja

Megosztás