Peregtek a korabeli filmek, az egykori résztvevők szolidan emlékeztek, a kutatók elemeztek: egyetemisták veszik birtokba országszerte az előadótermeket, demonstrálnak, radikális felsőoktatási reformokat fogalmaznak meg, a tanszabadság–autonómia–minőség jegyében követelnek európai színvonalú felsőfokú képzést, képviselőik diktálják a rendszerváltozás felsőoktatás-politikáját.
Mindezzel kontrasztban állította Fábri György, a beszélgetés házigazdája, hogy ez a történeti eseménysor mégsem vált a magyar rendszerváltozás történelmi narratívájának részévé. Vagyis, a média és az értelmiség reflexiójában lényegében nem szerepel az egyetemisták mozgalma. Ennek okainak feltárása nem a hallgatói önkormányzatok történetírása miatt érdekes elsősorban, hanem magáról a magyar történeti-társadalmi tudatról, értelmiségi gondolkodásról adhat új ismereteket.
Pikó András újságíró, a szegedi hallgatók akkori meghatározó vezetője a hallgatói mozgalom elitista jellegére emlékezett. Ennek következménye volt a tömeghatás és média-képesség korlátozottsága is. Fábri István szociológus a civil kezdeményezések háttérbe szorulását és a politikai logika eluralkodásának európai hatókörű folyamatát tárta fel. K. Horváth Zsolt történész a magyar események visszafogottságát és mozgósító erejét vetette össze a francia, német és olasz hallgatói akciókkal. Jancsák Csaba szociológus történeti ívet rajzolt az 1956-os és 1988-as hallgatói mozgalmak között. A közvetlen pártpolitikai követelések hiánya ellenére is társadalmi súlya volt a rendszerváltozás előestéjén az autonómiát, tanszabadságot valló hallgatói fellépésnek.
Jancsák Csaba felvetette, hogy a hallgatói mozgalom már a képeiben sem volt eléggé tömegjellegű, hiszen oktatók, professzorok is megbecsült szereplői voltak az eseményeknek. Ennek oka, hogy kezdettől fogva a szakmai párbeszédet, érvelő és minőségi követelményeket középpontba állító stratégiát folytatattak a hallgatók vezetői. K. Horváth Zsolt a világos, átélhető, markáns üzenetek hiányát elemezte. Fábri István a hallgatói önkormányzatok megítélését az empirikus adatok fényében egyre javulónak látta, amit az elvárások változása, a képviseleti rendszer természetessé válása magyarázhat. Pikó András szerint a hallgatói mozgalom vezető személyiségei révén belenőtt a magyarországi elitbe, hiszen a szocializáció, a megszerzett készségek jól konvertálhatóak voltak az ilyen pályákon.
Fábri György, aki az országos hallgatói önkormányzati mozgalom alapító elnökeként a személyes történet és elemzői megközelítés összefonódását hangsúlyozta, az alapproblémát a reflexióban látta: szerinte a magyar hallgatói mozgalom alapvetően különbözött a „legendás” egyetemi lázadás-toposzoktól („hatvannyolcasok”) elsősorban azzal, hogy nem volt anti-intellektuális, működését pedig a felsőoktatási alrendszer autonómiájából vezette le, s arra is korlátozta. Ugyanakkor a rendszerváltozás egésze szerinte pártlogika alapján zajlott, nem csupán a hatalmi-gazdasági viszonyok átrendezése tekintetében: a médiavilág és az értelmiségi csoportok szereplői is ebben a fogalomrendszerben definiálták magukat. A pártlogikát következetesen elutasító hallgatói önkormányzati mozgalom azonban ezen a közegen nem tudott áttörni, a nyilvánosság szempontjából légüres térbe került.
A beszélgetés végén pedig újra peregtek a filmek, zajlottak az emlékezések és formálódtak az újabb elemzések.
Az Edupress összefoglalóját az eseményről itt olvashatja.